Még csak várom a pillanatot, amikor készen állok egy új párkapcsolatra, de fejben már igyekszem tenni azért, hogy a nagy találkozás minél jobban sikerüljön.
A terápián kaptam azt a feladatot, hogy írjak egy listát arról, hogy milyen párra vágyom. Elsőre úgy tűnt, ezt pillanatok alatt megoldom, mégis hetekig elbíbelődtem, mire elkészült az a verzió, amit már nyugodtan olvastam fel a pszichológusnak. Át kellett gondolnom, hogy milyen vagyok én, és milyen férfi tud engem úgy kiegészíteni, hogy az mindkettőnknek jó legyen. Azt is meg kellett fogalmaznom magamnak, hogy mi az, amit már nem viselek el a másiktól, így olyan tulajdonságokat is felírtam, amik kizárják, hogy a képzeletbeli társ átlépje ezeket a határokat.
Kávézás közben elégedetten olvasgattam a listámat a tökéletes páromról, akit már csak várni kell, hiszen egyértelmű, hogy akire ez a leírás nagyjából igaz, az a férfi illik majd hozzám. Majd felmerült bennem a kérdés, hogy vajon én is illek-e hozzá. Biztos vagyok abban, hogy mellettem ez az ember olyan lehet, amilyennek leírtam? A papír alján megláttam a „lovagias” szót, és azonnal beugrott, hogy előző héten egy srác segíteni akart felvinni a lépcsőn a bőröndöm, én meg közöltem vele, hogy megoldom. Itt esett le, hogy ha a nagy szerelmem létezik, és tényleg lovagias, akkor jó sokat kell küzdenie velem, mire elfogadok tőle egy figyelmes gesztust.
Valahol a lap közepén megakadt a szemem azon, hogy szeretném, ha komolyan venné amit mondok. Én komolyan veszem? Az első válaszom az volt, hogy persze. Majd eszembe jutott több alkalom is, amikor nagyon határozottan elkezdtem előadni a véleményem, a mondat végét pedig elvicceltem, mert addigra elbizonytalanodtam. Egy rihegő-röhögő nőt, aki nem gondolja át a fontos mondandóját, hogyan vegyen komolyan a szegény álomférfi? Ezen is változtatnom kell.
Beláttam, hogy nem elég megálmodnom a tökéletes férfit, és nem elég elvárnom, hogy ő úgy lásson engem, ahogyan én szeretném látni magam. Először nekem kell olyanná válni, amilyennek szeretném, hogy lásson. Így szépen fogtam egy füzetet, és a lista minden pontjánál feltettem a kérdést, hogy én lehetővé teszem-e, hogy a feltételt teljesítse a másik fél, majd lejegyzeteltem, hogy min kell változtatnom magamban ahhoz, hogy megkaphassam azt, amire vágyom.
A „szeretném ha időnként megdicsérne” sor egy újabb kérdést vetett fel. Azon hamar túljutottam, hogy lehetővé teszem-e, hogy megkapjam a dicséretet, hiszen fel tudtam sorolni olyan tulajdonságaimat, amiket pozitívnak látok. Viszont ha megkapom az elismerést, azt én hogyan reagálom le? Kidől belőlem, hogy pedig aznap elfeküdtem a hajam és semmi sem sikerült, vagy tudok olyan visszajelzést adni, hogy máskor is legyen kedve megjegyezni ha jónak, szépnek lát?
Egy többoldalas jegyzet készült arról, hogy mikre kell jobban odafigyelnem. A feladatok nagy részét már most tudom gyakorolni, megtanulhatom jól kezelni, ha valaki segít vinni a bőröndöm, és normálisan megköszönhetem ha valaki megdicsér. És ezektől már most jobban érzem magam, hiszen az egész belőlem indult, ezek az én vágyaim. Közben pedig lassan felnövök a férfihez, akit megálmodtam.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: