Mit jelent a férfinak, ha nemet mondasz?

Van, aki el tudja fogadni a visszautasítást, és van, aki a kihívást, az izgalmat látja benne. Rutinos csajozógép haverjaim már sokszor kifejtették nekem, hogy minden nőt meg lehet hódítani, csak türelem kell hozzá. És minél nehezebben adja magát a kiszemelt lány, annál nagyobb a sikerélmény amikor végre beadja a derekát.

Most nem arról a lányról van szó, aki a játék részének tekinti, hogy kicsit kéreti magát, hanem arról, aki határozottan elzárkózik a kalandoktól. Aki egyértelműen elmondja, hogy nemrég szakított, csalódott, nincs szüksége felületes együttlétekre, ezek csak felkavarnák. Nagyon büszkén mesélik a srácok, ha több hónapnyi kemény munkával haza tudnak vinni egy ilyen nőt. Mindig felmerül bennem a kérdés, hogy ez vajon a lánynak is jó-e. A fiúk pedig igyekeznek megnyugtatni, hogy persze, hiszen hónapokig el volt halmozva bókokkal, figyelemmel, végre megtudta, milyen ha egy férfi tudja, hogyan kell hozzáérni egy nőhöz, tehát mindent megkapott, amire csak egy nő vágyhat, sohasem volt ilyen jó dolga… Persze, biztosan jó dolga volt, de csak addig, amíg kihívást jelentett.

Tételezzük fel, hogy ez a nő épp egy hatalmas érzelmi megrázkódtatást próbált kiheverni, és igyekezett összerakni a darabokra hullott életét. Majd érkeztek a kedves, lélekmelengető üzenetek, amiket először megmosolygott, mert tudta, mire hajt a férfi. Majd egyre értékesebbé vált számára az a figyelem, amit megkapott, kicsit újra fontosnak, újra nőnek érezhette magát az érzelmi sivárságban töltött hosszú hónapok után. És végül – bár tudta, hogy nem lenne szabad – eljött az az elgyengült pillanata, amikor nem tudott ellenállni a kísértésnek.

Nem kétlem, hogy sok jót kapott ettől a néhány hónaptól, de az a sok jó nem volt valódi. Minderre attól a férfitól vágyott, akiben bízhat, aki őszintén dicséri meg őt, akivel végigmehet az utcán kézen fogva és akit büszkén bemutathat a szüleinek, és nem attól, aki ma már egy másik hajthatatlan nőt kerget. Hiába tudta, hogy a szép szavak csak egy érzelmi manipuláció eszközei, hagyta, hogy magukkal sodorják, és bárhogyan is küzdött ellene, elkezdett kötődni a férfihoz. Most már nem csak a fájdalmas szakítását kell feldolgoznia, hanem azt is, hogy feladta az elveit néhány kedves szóért, majd odadobta magát, lényegében morzsákért.

Ezek a srácok azzal áltatják magukat, hogy amikor nem fogadják el a visszautasítást, akkor szívességet tesznek a magányos nőknek. Valójában felkavarják a már amúgy is zavaros érzelmeket, majd hatalmas űrt hagynak a lelkekben. A nő, akiről a történet szól, szerencsére nem én vagyok, de én is lehetnék. Én is kapok kedves üzeneteket, és én is mosolygok rajtuk, és lezárom a beszélgetést mielőtt elkezdődne. Mert a „nem” véletlenül sem azt jelenti, hogy egy izgalmas játékszer vagyok, amit egyszer meg kell fejteni, majd el lehet dobni. A „nem”, az „nem”.