Az elfelejtett kávéscsésze és a bűntudat

Néhány napja egy ismerős lány kiposztolt egy nagyon cuki képet a párjával és a kutyájukkal, ami alatt gyűltek a rosszalló megjegyzések. Először nem értettem, miért. Egy nagyon jól elkapott, vidám jelenetet láttam a fotón. Aztán én is észrevettem a háttérben a konyhapultot, amin két mosatlan tányér szégyenkezett. Olvasgattam a hozzászólásokat, miszerint a lányban sokan csalódtak, mert most kiderült, hogy koszos és rendetlen, és közben elgondolkodtam ezen a jelenségen.

A környezetemben sok olyan nő van, aki magabiztosan építi a karrierjét, miközben remek háziasszony és feleség, és valahogyan még arra is marad idejük, hogy mindig jól nézzenek ki. De azonnal borul minden, ha az anyukájuk bejelentkezik látogatóba. Ilyenkor minden alakítható programot lemondanak, és napokon keresztül éjjelig takarítanak munka után, hogy a családi találkozóra úgy nézzen ki a lakás, mintha soha senki sem lakott volna ott. Szinte vigyázban állva várják az anyukát, aki részletesen megvizsgál minden négyzetcentit, és persze mindig talál egy oda nem illő porszemet, de mielőtt ezt megjegyezné, még odaszól a lányának, hogy „Kislányom, olyan nyúzott vagy. Miért nem pihensz többet?”

Erről az általam is jól ismert jelenetről mindig eszembe jut egy amerikai újságíró, Vance Packard 1957-ben megjelent, A rejtett rábeszélők című könyvének néhány bekezdése. Az írásból kiderül, hogy az akkori marketingeseknek komoly fejtörést okozott, hogy hogyan népszerűsíthetnék a mosógépet, ugyanis a háziasszonyok ezt az újdonságot eleinte elutasították. Úgy érezték, hogy ha megengednék, hogy egy ilyen berendezés ellássa a házimunka egy részét, akkor bűntudatuk lenne, amiért nem dolgoznak otthon eleget és haszontalannak éreznék magukat. Így azok a szlogenek, amik a mosógép használatával együtt járó szabadidőt ünnepelték, mind elbuktak. Végül azok a hirdetések jártak sikerrel, amik azt hangsúlyozták, hogy ezek a holmik lehetővé teszik, hogy a nő még több időt tölthessen a gyerekeivel, így jobb anya válhat belőle.

Valahogy így élhették meg ezt a változást a mi dédnagyanyáink, nagymamáink is: az a nő aki nem végez egész nap házimunkát, az haszontalan. A mi szüleink pedig tőlük tanulták meg, hogy milyennek kell lennie egy jó feleségnek. Mi is megkaptuk ezt az útravalót, ezzel együtt próbálunk helyt állni a mai világban. Igyekszünk találni egy jó munkahelyet, és folyamatosan fejleszteni magunkat, mert minden gyorsan változik, és ha egy pillanatra félrenézünk, elavulttá válik a szakmai tudásunk. Emellett (vagy ezzel együtt) jó lenne megvalósítani az álmainkat, esetleg elnyerni a „sikeres nő” címet, ezért éjszakánként a saját kis terveinken dolgozgatunk. Szeretnénk jól kinézni és erre sajnos nem elég ébredés után két perc, csak reméljük, hogy a jövő héten a tornától a hajbongyorításig mindenre sikerül kiszorítani egy kis időt. Rendben tartjuk a lakást, főzünk, mosunk, takarítunk és bevásárolunk. Jól esik együtt lenni a párunkkal, időnként a barátainkkal is összefutnánk, és nagyritkán még az is eszünkbe jut, hogy majd a szabadság alatt elolvasunk egy könyvet. És mindez még csak a gyerekvállalás előtti időszak…  

Minden percet gondosan megtervezünk, aztán jön egy előrehozott találkozó, egy lekésett villamos, vagy a vártnál fárasztóbb nap, és máris ott a baj az asztalon felejtett kávéscsésze vagy a székre dobott törölköző képében. Ha véletlenül pont akkor esnek be váratlan vendégek, vagy pont akkor kapunk el egy jó pillanatot a fényképezővel amikor ilyen állapotok uralkodnak nálunk, akkor könnyen lehet, hogy többé már nem mossuk le magunkról a szégyenfoltot. De igazából nem is kell vendég, komment, vagy az anyukánk rosszalló fejcsóválása ahhoz, hogy tudjuk, elbuktunk. Valahol mélyen el van rejtve bennünk az az anyuka, nagynéni, vagy nagymama, aki bűntudatot kelt bennünk, ha nem vagyunk tökéletes háziasszonyok.

A napokban láttam, hogy mennyi sértést kaphat a virtuális térben az a nő, aki bevállalja a két mosatlan tányért. Az első gondolatom ebből kiindulva az volt, hogy vigyázni kell, nehogy kikerüljön egy ilyen fotó. Most már az ellenkezőjét gondolom. Jó lenne letenni ezt a terhet, megmutatni egymásnak, hogy nem lehet egy nő minden pillanatban kitűnő az összes szerepében. Egymás hibáit látva könnyebben fogadhatnánk el a saját tökéletlenségünket. És talán a szüleink is megértenék, hogy semmi okuk szégyenkezni miattunk, és jobban figyelnének arra, amiért büszkék lehetnek ránk.