Tudom, hogy már nem vagyunk húszévesek, de annyira talán nem sietünk, hogy már az első találkozáskor összeházasodjunk. Vagy csak én nem sietek?
Gyakran járok szakmai rendezvényekre, ahol, rengeteg baráttal, kollégával és távolabbi ismerőssel is összefutok. Sosincs a fejemben készülődéskor, hogy aznap este meg kell találnom életem szerelmét, pedig a helyszínen mindig azzal szembesülök, hogy a férfiak ezt várnák tőlem. Egy 15 évig tartó házasságból kilépve nem tudtam, hogyan ismerkednek manapság a pasik, gondoltam, udvarolnak, mint régen. Ehhez képest számomra elég furcsa megoldásokkal találkozom azóta is.
Van, aki konkrétan közli, hogy tönkrement a házassága, és mivel mindig is családban képzelte el az életét, épp feleséget keres. Értelmesnek és szépnek tart, az életkorom is megfelel, így felmerült benne, hogy lehet, hogy velem fogja leélni a következő 40-50 évet. Ilyenkor végigfut a fejemen, hogy a fél órás beszélgetésünk közben ő gondolatban előkereste a noteszét, túllapozott a bevásárló listán és a kedvenc receptjein, majd a „tökéletes feleség jellemzői” oldalon megállva pipálgatott és ikszelgetett minden megnyilvánulásom után. Én még csak most írtam őt át a távoli ismerősök közül a jó haverokhoz. Mit keresek a feleségjelöltek között?
Előfordult, hogy váratlanul odalépett hozzám egy srác, és felelősségre vont a viselkedésemért. Közölte, hogy sértve érzi magát, mert többször is próbált ismerkedni, és mindig le lett rázva egy mondattal. Igen. Tüzet kért, aztán megkérdezte, hogy merre van a mosdó. Hány mondattal kellett volna reagálni? És ebből tényleg kiderült, hogy ő ismerkedik? Volt, akivel már a “Helló” utáni általános, udvarias néhány mondat is nagyon nyögvenyelősen ment, és amikor elköszöntem, mérgesen szóvá tette, hogy nem vagyok túl nyitott, így nem lesz párom soha.
Vannak, akikkel egyből megtaláljuk a közös hangot és nagyon jókat dumálunk komoly témákról és vicces dolgokról is. Keressük egymás társaságát, egymásra írunk időnként és segítünk amiben tudunk. Így kezdődhet egy nagyon jó barátság, és igen, akár egy párkapcsolat is. Az viszont kellemetlen, ha a férfi a barátkozás legelején már a szerelemre buzdító megjegyzéseivel bombáz percenként. Ezzel csak elijeszt.
Időről időre felmerül bennem a kérdés, hogy vajon milyen lesz az életem egy-két év múlva. Sokféle verziót elképzeltem már, de mindegyikben egyértelműen benne volt, hogy addigra már mellettem lesz a párom. Jó ezen elgondolkodni, vele majd egy új időszak kezdődik az életemben, amit nagyon várok. De nem ez a vágy határozza meg a mindennapjaimat. Tudom, hogy még nem teljes az életem, de jól érzem magam.
Sokan a fejemhez vágják, hogy azért vagyok még mindig egyedül mert nem keresem mindenkiben a lehetséges társam, és meg is nehezítem a férfiak dolgát, mert nem hagyom magam levenni a lábamról néhány kedves szóval, egy virágcsokorral és egy bonbonnal. Ez így van, és szerintem pont így jó. Nem hiszem, hogy volna értelme együtt lennem valakivel, akit már most tolakodónak érzek, vagy nem nagyon van közös témánk, és egyáltalán nem érti, hogy miért úgy élek, ahogy.
Akkor lesz társam, amikor találkozom azzal a férfival, akivel jó együtt lenni, beszélgetni, összemosolyogni. Aki azért kérdez, mert érdekli a válaszom. Aki időt ad nekem arra, hogy megismerjem, megszeressem és beengedjem az életembe. Aki nem a romantikus filmekből tanulja, hogy mi kell nekem, hanem figyel rám, és ezt jelzi apró kedvességekkel. És persze, akinek mindezt én is meg tudom adni. Ezt szeretném. Már csak türelmesen ki kell várnom.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: