Egy teljes napja tudom: Már nem hagyom magam bántani!

Nem gondoltam, hogy egyszer a saját lakásomban, egy idegentől vagyok kénytelen úgy megvédeni magam, ahogyan a házasságomban kellett volna évekkel ezelőtt. Ezúttal életemben először, teljesen magabiztosan álltam ki magamért, már az sem hatott rám, ahogyan a bántalmazó ilyenkor igyekszik lelkiismeret-furdalást kelteni.

Az egész napot arra szántam, hogy pihenjek, és a hobbimmal foglalkozzak itthon, egyedül. Este hívott fel egy nagyon jó barátnőm, hogy épp egy lánnyal iszogat, akivel régóta jóban vannak, és szeretnének beugrani hozzám. Nem voltam épp buli hangulatban, és elég váratlanul ért ez az ötlet. Jeleztem is, hogy valószínűleg kicsit lassan oldódom majd fel, de ha ez nekik nem gond, jöjjenek.

Egy órával később már a lakásomban üldögélt ez a lány, akit még alig ismertem pár perce, de ő már osztogatta a tanácsokat, és meggyanúsított, hogy azért nem tudok egy pillanat alatt becsatlakozni a felfokozott hangulatú beszélgetésükbe, mert egy játszmába kezdtem vele. Aztán valahogyan feloldódott a feszültség egy rövid időre.

Egy kicsit beszélgettünk, utalgatott arra, hogy nem jól gondolkodom az életemről, majd kijelentette, hogy megrekedek ott ahol most tartok, és sohasem leszek sikeres, boldog ember. Kértem, hogy ne szórjon átkokat, és igyekeztem rámutatni, hogy igazából nem tud rólam semmit, két elejtett mondatra építi a feltételezéseit. Próbáltam beszélni a valódi helyzetről, de meg sem hallotta. Csak hajtogatta, hogy sikertelen leszek, miközben simogatta a fejem és ölelgetett. Ezt elég tolakodónak éreztem, ezért arrébb ültem. Ekkor világított rá, hogy az elhúzódásom bizonyíték arra, hogy nem vagyok képes elfogadni a szeretetet, ezért lesz sivár az életem.

Aztán bekattant nála, hogy nekem férfi kell azonnal. Annyit mondtam, hogy ez nálam nem vitatéma, hanem magánügy, nem szeretném ezt most megbeszélni. Ekkorra már egy mindent túldramatizáló, önsorsrontó, távolságtartó szerencsétlen voltam, aki nem bírja elfogadni az igazságot azoktól, akik jót akarnak.

Bíztatott, hogy mondjam el, mit érzek, hátha közös nevezőre jutunk. Néhány órája ismertem. Nem akartam vele közös nevezőre jutni a saját életemről, főleg, miután többször elátkozott és mindenfélének nevezett. De belekezdtem néhány mondatba, amire közölte, hogy nem, én rosszul tudom, hogy mit érzek, majd ő elmondja. Ekkor szakadt el a cérna. Kijelentettem, hogy nem érdekel, hogy szerinte mi jár a fejemben, nem magyarázkodom, és nem vitatkozom a magánügyeimről egy ismeretlennel. Befejeztem a beszélgetést.

Ezzel kegyetlenül felzaklattam, nyomult felém, én hátráltam, hallgattam a szitkozódását, majd elkapta a karomat és erősen megszorította. Hátrébb léptem és rákiáltottam, hogy ne jöjjön közelebb. Kinevetett, hogy félek tőle, azon mulatott, hogy mindjárt belehalok az önsajnálatba, mert bántott. Nyugtatgatott, hogy ha ő kibírta, hogy verte az apja, akkor én is kibírom ezt, ne tetszelegjek az áldozat szerepében. Jött felém, próbált erőszakosan megölelni, mondogatta, hogy jót akar, de azért még meglökött egyszer. Én pedig erélyesen ráparancsoltam, hogy azonnal tűnjön el a lakásomból.

Mosolyogva töltött magának egy italt, csóválta a fejét, mert nem gondolta, hogy ilyen hisztis vagyok, és ilyen nehezen fogadom a szeretetet és a segítő szándékot. Úgy döntött, hogy marad, mert nagyon szerette volna őszintén elmondani, hogy miért lesz borzalmas az életem. Kinyitottam az ajtót, és üvöltöttem, hogy azonnal takarodjon el a lakásomból. Nevetgélt és szánakozva nézett rám miközben ketten próbáltuk kirángatni az udvarra. Végül sikerült. Végre bezárhattam magam mögött az ajtót. Hajnalig ébren voltam, nem tudtam felfogni, hogy ez megtörtént.

Évek óta motoszkál a fejemben, hogy megvan a lehetősége annak, hogy újra behálóz egy bántalmazó férfi. Sokat tűnődtem azon, hogy vajon képes vagyok-e már határozottan meghúzni a határaimat, és el tudnak-e még bizonytalanítani a tipikus „Mártírkodsz!”, „Sajnálod magad!”, „Azt hiszed, hogy tökéletes vagy!”, „Túlreagálod!”, „Drámázol!”, „Túl érzékeny vagy!” reakciók. Már tudom, hogy a fizikai erőfölény fitogtatásának semmilyen módja nem lehet megengedett, de nem próbálok-e majd megint elbagatellizálni egy lökdösést vagy egy szorongatást. Ha kiállok magamért, vajon nem furdal-e majd a lelkiismeretem, nem fog-e marni, hogy talán nem voltam elég türelmes.

Most kiderült, hogy már teljes magabiztossággal oldok meg egy ilyen kellemetlen helyzetet. Nem voltam hajlandó magyarázkodni, nem hagytam magam feldühíteni a sértegetésekkel, és a fizikai erőfitogtatásnál azonnal véget vetettem a vendégeskedésnek. Ettől erősebbnek érzem magam, már nem félek attól, hogy megint áldozat leszek. Sokáig nem tudtam magamnak megbocsátani, hogy hagytam, hogy bántsanak, úgy láttam magam, mint egy riadt, gyenge kislányt, aki képtelen megvédeni magát. Tegnap pontosan tudtam, hogy mikor kell nemet mondani, úgy érzem, a kislányból végre egy határozott felnőtt nő lett.