Néhány hónap alatt végigsöpört az életemen egy romboló vihar ami sok mindent magával vitt, majd a romokból elkezdett felépülni több szép új dolog is, amikért hálás vagyok. A bajban sokan bíztattak, hogy ki kell tartanom és csak a jóra szabad koncentrálnom. Nem ezt tettem.
Évek alatt elértem, hogy olyan munkát végezhessek amit szeretek úgy, hogy a magam ura maradhassak. Jól haladtak a dolgaim, úgy tűnt, hamarosan léphetek előre egy nagyot, és elérhetem a régóta vágyott karrier céljaim egy részét. A nagy kiugrás helyett jött egy váratlan fordulat, egyszer csak azon kaptam magam, hogy takarékon működik az életem minden területen. A barátok kértek, hogy ne essek kétségbe, biztosan minden helyreáll, örüljek annak ami megmaradt és abba fektessek energiát, hogy a régi rendet visszaállítsam.
Úgy döntöttem, hogy nem arra használom az időmet és az erőmet, hogy egyben tartsam azt, ami össze akar omlani. Inkább megpróbáltam elfogadni azt, hogy elveszítek sok mindent, amik nélkül nem tudom, hogy hogyan tovább. Akárhogyan ragaszkodtam volna szívem szerint a régi életemhez, most egy kicsit pihentettem mindent, ami nem működött jól, és időt hagytam magamnak, hogy rájöjjek, mit csinálok rosszul.
A felszabadult estéimen eszembe jutottak olyan ötleteim, amiket régóta meg akartam valósítani, csak az olajozottan működő hétköznapjaimba nem fértek bele. Ezek közül többe is belefogtam. Azok a munkamegkeresések nem jöttek amikre számítottam, helyettük érkeztek olyan felkérések, amikre korábban nemet mondtam volna, mert időm sem volt rájuk és túl nagy falatnak tűntek az eddigi feladataimhoz képest. Most nem volt választásom. El kellett fogadnom a félelmetes kihívásokat, mert nem volt más lehetőség, és úgy éreztem, hogy nem akkora baj, ha elbukom őket, hiszen már amúgy is padlón vagyok, innen már nincs lejjebb. Így nem is munkának, inkább izgalmas tesztnek láttam őket, és lelkesen vetettem bele magam a megvalósításukba.
Amikor már hetek óta csak az új feladataimmal foglalkoztam, elkezdtem másképp látni az évekig biztosnak és jónak hitt hétköznapjaimat. Rádöbbentem, hogy a legtöbb dologhoz csak azért ragaszkodtam, mert már megszoktam, beletanultam, így kényelmes és egyszerű volt, de valójában már rég nem ezt akartam. Nem vallottam be magamnak, hogy már nem akarok azzal a néhány emberrel dolgozni, akik hátráltatnak, és az én hatáskörömbe tartozó ügyeket már teljesen másképp akarom csinálni. Néhány területen borítanom kellett volna, ami bizonytalan helyzethez vezetett volna, így inkább megpróbáltam szépen lassan alakítgatni, javítgatni a dolgokon. Csak így már nem tudtam hinni a terveimben, ezért nem foglalkoztam velük eleget, és miközben azon aggódtam, hogy egy kollégát hogyan győzök meg, lehetőségeket szalasztottam el. Ezt akkor észre sem vettem, csak azt, hogy kezdek belefásulni ebbe az egészbe.
Három hónappal ezelőtt nap mint nap azzal szembesültem, hogy semmi sem működik, nincs merre tovább. Most néhány hete viszont folyamatosan kapom a híreket és a visszajelzéseket arról, hogy a túl nagy falatnak ítélt feladatokat jól oldottam meg, már most vannak kisebb és nagyobb sikerélményeim, és úgy tűnik, ezeken a területeken továbbra is számítanak rám. A saját kis ötleteim, amiket kínomban elkezdtem összerakni két hónapja, nagyon jó új irányokat mutattak meg, több lehetőség van bennük, mint gondoltam. Lemondtam mindenről, ezért tudtam olyan új dolgokba kezdeni, amikben hiszek, amikkel szívesen foglalkozom, és már látom is az eredményeket.
Egyet értek azzal, hogy pozitívnak kell maradni a nehéz helyzetben. De tudomást kell venni a problémákról és el kell engedni ami nem megy, legalább egy kis időre. Ez fájdalmas és kétségbeejtő, de csak így lehet továbblépni. Ha azt próbáltam volna meglátni a helyzetemben, hogy milyen jó, hogy a rozoga kismotorom még valahogyan eldöcög, azóta is azon erőlködnék, hogy valahogy kemény küzdelemmel feljussak vele a dombtetőre. Ehelyett vettem egy nagy levegőt, sírva otthagytam az út szélén, és – bár tele voltam kétségekkel – elindultam gyalog. Ennek köszönhetem, hogy nem ment el mellettem az az autó, amibe már rég át akartam ülni. Ez csak a kezdet, még távolról sem dőlhetek hátra, de úgy látom, ez egy nagyon izgalmas és jó lehetőségeket rejtegető új út kezdete.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: